Sokan olvasták már Wordsworth-öt, Keats-et, Hardy-t, Milton-t és Pope-ot, nem is beszélve Chaucer-ről, Spencer-ről, Shakespeare-ről és valószínűleg még sok másról – mind klasszikus költők, akik ma már mind elhunytak. Mindannyian híresek voltak szavakkal való bánásmódjukról, arról, hogy szavak összeállításával tudták kifejezni gondolataikat, érzéseiket és élményeiket.

A költészetet azonban nem mindig könnyű megérteni, mivel összetettsége nagyban változhat. A régi idők költészetében olyan nyelvi eszközök szerepelnek, amelyeket ma már nem használunk, ami nemcsak az olvasást, hanem a megértést is megnehezíti. Shakespeare például elizabethi angol nyelven írt, archaikus szavakkal és a maiaktól eltérő mondatszerkezetekkel. A 1700-as években írt angol szövegek egy része alig olvasható, hiszen az „s” betűt „f”-fel írták, és a kézírásuk is rendkívül díszes volt.

A költészet olyan irodalmi műfaj, amely gondolatokat közvetít, esetleg egy jelenetet ír le, vagy egy történetet mesél el lírai szóösszeállításban. A versek lehetnek szerkezetesek, rímes sorokkal, különböző strófákkal vagy versmértékkel, vagy szabad formájúak – egyáltalán nincs bennük rímszerkezet. A strófa egy versben a sorok egy csoportja, hasonlóan egy bekezdéshez, míg a versmérték az e sorokon belüli hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok ritmikus mintázata.

Forrás: Pexels; Szerző: Mike Bird;

Különböző típusok

Szinte annyi különböző versfajta létezik, ahány költő! És őszintén szólva, fogalmam sincs, mik is azok közül néhány.

A haiku például úgy hangzik, mint egy japán harcművészet, és valóban japán is, de kard helyett tollat használ! Hallottam már a limerickekről, az ódákról és a szonettekről, de mi az az ekfrasztikus vers? A cinquain? A pantoum?

Mindenféle formában előfordulnak, a rögbijátékosok által énekelt „piszkos dalocskáktól” kezdve – a „Sweet Chariot” jut eszembe ilyenből –, egészen az olyanokig, amelyek így kezdődnek: „Volt egyszer egy fiatal hölgy Ealingből, aki szeretett fejjel lefelé sétálni a mennyezeten…”, ami technikailag egy limerick, egy rövid, öt soros vers, egyetlen strófával, AABBA rímszerkezettel és lendületes ritmussal. A limerick témája gyakran szeszélyes és vicces.

A költészet története

A költészet valószínűleg megelőzte az írott nyelvet, és a memorizálásra szolgált. A múltban az emberek énekek, dalok és mesemondás segítségével tanulták meg a szavak vagy kifejezések sorozatát.

A ritmus és a rím segítségével az emberek könnyebben megjegyezték a fontos információkat, mint például a törvényeket, a családfákat és a történelmet. A költészet gyakran szorosan kapcsolódik a zenéhez, és a legkorábbi költemények himnuszok és más dalok, például énekek formájában jelentek meg.

A költészet egy verbális művészet – nézzük csak meg, hány gyermekdalban, például ugrókörös dalokban találunk olyan ritmust és rímeket, amelyek az évek során továbbadódtak. Az ókorból fennmaradt versek közül sok imaként vagy vallási témájú történetként került rögzítésre.

Portugál költők

Ó, igen, Portugáliának is vannak híres költői, köztük Luís de Camões, akit „Os Lusíadas” című eposzának köszönhetően Portugália nemzeti költőjének tartanak, és Fernando Pessoa, a heteronimáiról ismert modernista. (Tudatlanságomban utána kellett néznem ennek: a heteronim olyan szavakat jelent, amelyek írásmódja megegyezik, de kiejtésük és jelentésük eltérő, például a „tear” szó, amely „szakadás” jelentéssel bír, és a „tear” szó, amely „szemkönnyet” jelent.)


Egyéb figyelemre méltó költők közé tartozik Sophia de Mello Breyner Andresen, a 20. század kiemelkedő alakja, Florbela Espanca, akit lírai költészetéről ismernek, valamint Almeida Garrett, a 19. századi romantikus mozgalom egyik kulcsfigurája.

A költészet a viccekhez vezet

Sokféle versből meríthetünk humort. Ha fel kell oldani a hangulatot, egy jó „rossz” vicc is bevált, vagy egy giccses egysoros, esetleg egy buta vers is mosolyt csalhat az arcokra.

Íme egy „példaként” szolgáló vers Jack Prelutsky-tól: „Képzeld el, ha drága orrod / a lábujjaid közé szorulna / az nyilván nem lenne élvezet / mert kénytelen lennél a lábad szagát szagolni”. Vagy ez a néhai Spike Milligan „Granny” című verse: „Minden zugon és résen át / Befújt a szél szegény öreg nagymamára / A térde körül, mindkét fülébe / (És attól tartok, az orrába is)”.

Igen, hálásnak kell lennünk költőinknek a verseikért. Még akkor is, ha némelyikük nem rímel.